város
NASZVAD
Naszvad Község az érvényben levő Önkormányzati Rendelet értelmében idén a község Tanulmányi Ösztöndíját a következő két hallgatónak adományozza:
Oriskó Szofi - a naszvadi Szlovák tannyelvű alapiskola tanulója volt. Jelenleg a Brünni Műszaki Egyetem Kémiai kar, fogyasztási szak másodéves hallgatója.
Haris Ákos - alapfokú tanulmányait a Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában végezte. Jelenleg a szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar utolsó éves hallgatója.
A sportegyesületek által előterjesztett javaslatok alapján Naszvad Község a 2016-os évben elért sportsikerek, valamint a sport terén kifejtett sokéves munkálkodás és érdemek alapján a 2016-os Év Sportolója címet három sportolónak, a kiemelkedő Sporttehetség díjat egy felfedezettnek adományozza.
3. helyezett: Sipka Norbert - a helyi birkózó klub tagja. A 2016-os évben számtalan nemzetközi rendezésű versenyen mérette meg tudását, melyeken érmes helyezéseket ért el. A marcelházán rendezett nemzetközi versenyen, görög-római stílusban, 85 kilogrammos súlycsoportban aranyérmet szerzett, további aranyérmét ugyanazon kategóriában, Třinecben a nyitott cseh liga versenyben szerezte meg, a Horvát fővárosban –Zágrebben, a Bistrá elnevezésű nemzetközi tornán a legjobb birkózó címet nyerte el. A kemény kitartó felkészülések eredményekhez vezettek, melyekkel nemcsak a helyi birkózó klub, hanem községünk jó hírnevét is terjesztette határainkon innen és határainkon túl.
2. helyezett: Kóšová Nikolett - a helyi Szabadidőközpont mellett működő „Naszvad-Ímely Iskolai Sportklub”, aktív kézilabda-játékosának adományozzuk. . Tagja a Szlovák fiatalabb ifjúsági korosztály kézilabda-válogatottjának. Rendszeresen részt vesz a Szlovák válogatott összpontosításain, ahol a 20017-es Európa Bajnokságra készítik fel a csapatot. Legutóbb tagja volt a Prágában megrendezett olimpiai tehetségek – reménységek csapatainak tornáján. Az edzéseken való aktív szorgalmával, hozzáállásával, a mérkőzéseken nyújtott akarásával és teljesítményével valamint kiváló tanulmányi eredményeivel példakép lehet falunk ifjú korosztályának.
2016-os év Legjobb Sportolója díját Slávik Gábor kapta. A Naszvadi Sportklub bejegyzett labdarúgója. Többéves tapasztalatait többekközt a Pozsonyi ŠK Slovan csapatában, az FK Gúta csapatában szerezte meg, végül visszatért a hazai futballcsapathoz, ahol jelenleg a csapat kapitánya és egyben a sportegyesület alelnöke. Játékos karrierje mellett a kapusposzton adja át tapasztalait, tudását a fiatalabb korosztálynak, majd néhány évvel ezelőtt megszerezte UEFA ”C” Grassroots edzői képesítést, így edzői posztot is betölt a Just4Keepers elnevezésű nemzetközi kapus iskolában. Kitartása és harciassága példaképe lehet minden naszvadi sportolónak.
A 2016-os év Legtehetségesebb Sportolójának díját egy fiatal tehetségnek, Nagy Lindának a helyi Szabadidőközpont mellett működő „Naszvad-Ímely Iskolai Sportklub”, aktív kézilabda-játékosának adományozták. Annak ellenére, hogy korosztályilag a felkészülési csapatba tartozik, helyet kapott az idősebb korosztályban, ahol oszlopos taggá vált elszántsága, odaadása végett.
Po | Út | St | Čt | Pá | So | Ne |
---|---|---|---|---|---|---|
30 | 1 |
2
|
3
|
4 | 5 | 6 |
7 | 8 |
9
|
10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 |
16
|
17
|
18 | 19 | 20 |
21 |
22
|
23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 |
30
|
31
|
1 | 2 | 3 |
9.7.2025 09:04
Aktuális hőmérséklet:
14.2 °C
Páratartalom:
91.6 %
Olvadáspont:
12.8 °C
Návštevnosť:
ONLINE:2
DNES:172
TÝŽDEŇ:1091
CELKOM:2212605