Az idő az, amelyet nem tudunk irányítani. Nem tudjuk megállítani, nem tudjuk siettetni és lelassítani sem. Az emberi élet folyamán a kilenc év rövid időszaknak mondható, de kilencedikeseink számára ez az időszak nagyon fontos volt, hiszen életük egyik része zárul le, amikor is gyerekekből fiatal emberek lesznek tele álmokkal, életkeddvel, tenni karással.
Iskolánk jó alapot adott ezek megvalósítására, csak rajtuk áll, hogy tudják majd az életben ezt kamatoztatni.
A Naszvadi Magyar Tannyelvű Alapiskola diákjai 2023. június 30-án, az alapiskola befejezése alkalmából ünnepélyes búcsúztatón vettek részt
A Városi Hivatal ünnepi termében, ahol Mgr. Sárai Ladislav, alpolgármester fogadta a tizenhat végzős fiatalt, akik szeptemberben életük következő állomásába lépnek. Az ünnepélyes fogadtatás után a kilencedikesek emléklevelet és kisebb emlékeztető ajándékot kaptak.
A sors biztosan a világ minden tájára elviszi végzőseinket, de bízunk abban, hogy mindig örömmel és büszkeséggel térnek majd vissza arra a helyre ahonnét elindultak – szülővárosukba.
Po | Ut | St | Št | Pi | So | Ne |
---|---|---|---|---|---|---|
28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 |
5 | 6 |
7
|
8
|
9
|
10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 |
21
|
22
|
23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 |
30
|
31 | 1 |
12.5.2025 01:32
Aktuális hőmérséklet:
8.1 °C
Páratartalom:
81.3 %
Olvadáspont:
5.1 °C
Návštevnosť:
ONLINE:6
DNES:113
TÝŽDEŇ:113
CELKOM:2163956