
város
NASZVAD
Naszvad Község alapvető heraldikai jelképei a következők: a község címere, jelmondata és zászlója, a község polgármesterének standardja és inszigniuma, a község viaszos- és szárazpecsétje illetve címeralbuma.
A község címere: Történeti motívumra épül. Naszvad a XV. században, tekintettel a nagyméretű halak és vizák sikeres halászatára és az eladásukból származó bevételekre a bécsi udvarban és Prágában, mezővárosi jogállást szerzett. A vizákat a Dunában vejszék, azaz cölöpkamrák segítségével halászták. A címerpajzson látható rajz a heraldika nyelvén ezt a tevékenységet fejezi ki, amely a helybeli polgárok érvényesülésének alapja volt.
A cölöpkamrát a címerpajzsba helyezett heraldikai cölöpök jelzik, a vizát pedig egy vörös hal a kamrában. A pajzs arany mezeje pedig Naszvad első aranykorának jelképe.
A község zászlója: ősi heraldikai szokásjog alapján csupán a címer színeit és geometrikus elemeit követeli azért, hogy tartalmát messziről is fel lehessen ismerni. A hazai városi és községi zászlók sorában tartalma szerint könnyen felismerhető.
A polgármester standardja: a polgármester a község közjogi megszemélyesítője és képviselője. Éppen azért már a régi idők óta megilleti őt, mint a polgárok közösségének első emberét, egy önálló szimbólum, amelyet hivatalos tevékenysége alkalmából használ. A standard még nagyobb tömegben is mindenkit arra figyelmeztet, hogy a polgármester személyesen jelen van. A zászlóval ellentétben a címer minden elemét tartalmazza, de alakja mind a címertől, mind a zászlótól különbözik.
A polgármester inszigniuma: láncból és címeres kartusból áll. Ezt a jelvényt ünnepélyes hivatali cselekmények alkalmával viseli. Egyrészt felhívja a figyelmet a személyére, másrészt - a kartuson látható címer okán – azoknak a polgároknak a közösségét jelképezi, akiket képvisel.
A na druhej strane – erb v kartuši – vyjadruje komunitu občanov, ktorých reprezentuje.
Viasz- és szárazpecsét: a község címerével és jelmondatával az
Viasz- és szárazpecsét: a község címerével és jelmondatával az nnepélyes
hivatali akták (diplomok, kitüntetések, stb.) hitelesítésére szolgál.
A község címeralbuma: egy olyan díszes - esetünkben reneszánsz díszítésű – könyv alakú,
a képviselőtestület szabályrendeletével és a polgármester aláírásával megerősített dokumentum, amely a község heraldikai jelképeinek elfogadott, hiteles művészi és hivatalos ábrázolását tartalmazza, rövid történeti és heraldikai magyarázattal.
A község jelmondata: latin nyelven fejezi ki a polgárok közösségének jellemét és céljait: „Labore et concordia” - ” Munkával és összefogással”. A jelmondat helyességét a naszvadiak múltja és jelene egyaránt igazolja.
| Po | Út | St | Čt | Pá | So | Ne |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 31 | 1 | 2 | 3 |
4
|
5 | 6 |
| 7 | 8 |
9
|
10
|
11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 |
23
|
24
|
25 | 26 | 27 |
28
|
29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 |
5.9.2026 17:56
Aktuális hőmérséklet:
24.4 °C
Páratartalom:
49.3 %
Olvadáspont:
13.1 °C
Látogatottság:
ONLINE:0
MA:476
A HÉTEN:2830
ÖSSZESEN:2549522